Zsidók, akik közöttünk élnek - Tárlatvezetéssel a Zsidó Történeti Tárban és kóstolóval

2024.10.27

A zsidónegyedről mindenki hallott már, legalább nagyjából tudja, hogy merre található. És itt ki is merül az ismeretek tárháza. De vajon tudod-e, hogy hogyan étkeznek, hová járnak vásárolni?

Melyek a zsidóság legfőbb szakrális helyei a negyedben? Hogyan nézett ki egy klasszikus zsidó lakás a II. világháború előtt, vagy egy műhely?
Milyen ma zsidóként élni Budapesten? Milyen különbségek vannak a zsidó valláson belül?
Vagy tudtad-e, hogy Európa legnagyobb zsinagógája nálunk található, éppen ott, ahol találkozunk.
Mire számíthatsz a séta során?
Megnézzük a negyedben található zsinagógákat, aztán ellátogatunk a Kóser Piacra, ahol már várnak bennünket egy kis kóstolóval. Majd a séta végeztével meglátogatunk egy egykori zsidó lakást és műhelyt, ahol tárlatvezetésen veszünk részt.
Figyelem! A zsinagógába nem megyünk be. Ennek két oka is van, az egyik, hogy pillanatnyilag egy sem látogatható (a program leírásának időpontjában), a másik pedig a roppant borsos belépő (5000 HUF/fő), tehát ezeket csak kívülről tekintjük meg, az összes többi helyre bemegyünk.


A séta időpontja: 2024. október 27. 13.00 óra. Időtartam: 3-3,5 óra

A séta ára: 4.900,- HUF/fő, amely tartalmazza a múzeumi belépőt.

Merre járunk majd? A VII. kerületben, nem használunk közlekedési eszközt.

Könnyű séta.



Biztonság: A séta során figyelembe vesszük a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseket. 


Itt jelentkezhetsz a programra: